A tölgyfa hordóban érlelt borpárlat a nevét az előállítási helyének, a franciaországi Cognac község borvidékének köszönheti. Ezen a területen a fehérbor vált híressé, majd a belőle készített párlatok avanzsáltak sikeressé. Visszatérve a nemzetközi eredetvédelemre: a szabályozások egyaránt érvényesek az Európai Unióra és az Amerikai Egyesült Államokra is.
A termő és előállítási területeken kívül, meghatározásra kerülnek a felhasználható szőlőfajták, és az elengedhetetlen technológiai feltételek, amik az egyszerű borpárlatok gyártásánál alkalmazott eljárásokhoz képest, sokkal bonyolultabbak, összetettebbek és technikai szinten fejlettebbek. A köznyelvben persze hamar elterjedt a cognac kifejezés, amivel különféle borpárlatokat illettek. Az előállítás módja egyébként nagyjából háromszáz éve változatlan, vagyis komoly gyökerekkel rendelkezik a cognac gyártása, érlelése és palackozása is.
Ezekhez a tradíciókhoz csatlakoznak a legújabb innovációs technikák, amik együtt tökéletes kombinációt alkotnak, ötvözve az egykor és a jelen-jövő ellenállhatatlan tudásbázisát. A rézüstben történő kétszeri lepárlás után, a nedű minden egyes cseppje francia tölgyfa hordóba kerül mintegy két esztendőre. A lepárláshoz felhasznált fehérbor könnyű, száraz, savas jellemvonásokat testesít meg, a fogyasztása tehát ekkor még nem élvezetes, de az érlelés és hígítás után, már egy pazar, nagyjából 40% alkoholtartalmú ital tölthető a palackba és onnan a poharába.