Miből lett a cserebogár helyett, a pezsgő?

Ez az a nedű, ami valamiképpen összeforrott az ünnepléssel, az örömmel, az eufóriával. Bár Szilveszterkor fogy belőle a legtöbb, alapvetően a háztartások egyik Jolly Jokere, ha koccintásról és áldás mondásról van szó.

Parafa dugó nélkül a pezsgő nem létezne?

Valószínűleg nem. Egykor ugyan ismerték a szénsavas bor fogalmát, ám ezt silány minőségű italnak tartották, sőt, selejtként kezelték. A legtöbbször vagy egy az egyben megsemmisítették, vagy másfajta felhasználási módot kerestek a számára, de az fel sem merült, hogy esetleg a buborékos nektár fogyasztható lenne.

Persze viszonylag sok feltétel hiányzott akkor még ahhoz, hogy a mai formájában ismert nedű megszülethessen. Don Perignon atya a kísérletező kedvéről volt híres, ami ebben a történetben kulcsfontosságú tulajdonság. Szerette a kihívásokat, és még jobban szerette azokat leküzdeni. Próbálkozott ezzel-azzal, mígnem egyszer fogta magát, és a régi dugótípust parafára cserélte. Ez az a momentum, ami eldöntötte a palackba zárt ital sorsát. A parafadugó ugyanis kiválóan szigetelt és zárt, azaz a keletkező szénsav nem párolgott el. Ez kellett ahhoz, hogy az ős megszülethessen.

Minek köszönheti a pezsgő a sikerét?

Annak az íznek, ami minden korttyal élvezhető, ízlelhető, és ami magyarázatul szolgál arra, hogy miként válhatott egy egész világ a buborékos italkülönlegesség rajongójává.