A tequila aranyat/ezüstöt ér

A tequila nem a sótól és citromtól annyira ízletes

Mi az, amit a sózás, citromozás vagy fahéj-narancsozás adhat? Vajon biztosíthatnak ezek a pluszban társított ízjegyek akkora különbséget, ami elengedhetetlenné teszi őket? Vagy elképzelhető, hogy a rituálé kedveltségének hátterében nem az ízek húzódnak meg, hanem a szokás iránti ragaszkodás? Hiszen az emberek szeretik a rítusokat. Ősi ösztön ez, amit a sózás-fahéjazás feléleszthet és felszínre hozhat.

Az igazság egyénenként változhat. De ami általános értelemben megmásíthatatlan tény, hogy a fenti mozzanatok csupán ízesítésként szolgálnak. Sőt, tulajdonképpen nem egyszer még annak sem, csekély mennyiségük miatt. A vonzalmat a folyamat adja és annak a közösségteremtő ereje. De akkor mégis honnan jön ez az egész ízesítési mizéria?

Onnan, hogy pár évszázaddal ezelőtt elképzelhetetlenül pocsék italok is születtek a gyártási technikák kezdetlegességének hála. Így aztán az ízesítés nem, mint hóbort, hanem mint konkrét szükséglet jelentkezett. Azért, hogy az adott nedű fogyaszthatóvá váljon.

A tequila önmagában is kortyolható?

Egyértelműen igen. A történelem fent ecsetelt része már a múlté. Abszolút nincsen szükség bónusz ízvilág hozzáadására ahhoz, hogy az ital cseppjei kortyolhatóvá, sőt, élvezhetővé nemesüljenek. Mert ez alapjáraton biztosított. Mindenféle adalék és plusz összetevő nélkül.